“Belélegzek a szívembe és kilélegzek a szívemből. Nem vesztegetek el több időt, hogy szeressek. Hogy szeressek mindenkit és szeressem önmagamat.”

Csontos Rita

Lélegezz Jobban
Nevess Többet
Szeress Bátran

Rita egy Kecskemét melletti kisfaluban nőtt fel, majd egyetemi tanulmányai Gödöllőre irányították. Az agrárgazdaságban megszerzett diploma után izgalmas, kalandokkal teli munkába kezdett. A szálloda menedzseri évei során vezetett esőerdei lodge-t Costa Ricában, Safari tábort Botswanában az Okavango Deltában, tengerparti resortot és búvárközpontot Fiji szigeteken és több évig vezette egy expedíciós turista hajó szálloda részlegét az Antarktiszon és más különleges természeti adottságokkal rendelkező területeken. 

A földrajzilag egymástól teljesen távol eső élethelyszínek egy valamiben megegyeztek: a természetközeliségükben, az elszigeteltségükben és a helyi közösségek megsegítésében. 

Az emberek iránti figyelme, szolgálata és az egyéni fejlődésre való ösztönzés már ezekben az években is jelentkezett, majd a jógaoktatói évek alatt egészen nyilvánvalóvá vált. 

Több mint egy évtizede tanít jógát. Gyerekeknek, felnőtteknek, kamaszoknak és időseknek. Éveken keresztül képezte magát. Szinte nincs olyan jógairányzat, amit ne ismerne vagy ne próbált volna.  Élete egyik legmeghatározóbb élménye a Kundalini Jóga nemzetközi oktatói képesítésének megszerzése. Craniosacrális Terapeuta képzés 2. szintjét végezte el, emelett tanult Viscelláris Manipulációt és részt vett több különböző Craniosacrális Terápiához kapcsolódó képzésen.

A légzés, mint pranayama a jóga szerves részét képezi, így valójában amióta a jógával, azóta a légzéssel is foglalkozik. Mindennapjaiban egy 30 napos légzőgyakorlat után vált véglegessé és elválaszthatatlanná a légzés. Ezek a pár percestől maximum fél óráig tartó gyakorlatok, olyan tapasztalásokat és élményeket hoztak számára, ami eddigi élete során egyedülálló volt.  Elkezdte kutatni, keresni a lehetőséget, hogy még jobban el tudjon mélyülni a témában és felfedezte, hogy a légzésnek micsoda óriási szerepe van az ember egészségében, jóllétében, korlátainak leküzdésében. 

Fantasztikus saját élményekkel gazdagodott. Amikről eddig elméletben tanult azt a saját életében tapasztalta és vált igazzá. Mindaz ami eddig oly misztikusnak tünt és hangzott, hirtelen kézzel fogható ténnyé vált. A  breathwork hatása valóban azonnali és letagadhatatlan.  Fizikai fájdalmai, belső feszültségei tüntek el egy-egy breathwork alkalom után, ami arra késztette, hogy ezt mindenkivel megismertesse.

Erőssége:

Igazi tanító. Érthetően és saját tapasztalatokon alapuló véleményt formál és a tudását ezen keresztül adja át. Minden lehetőséget felvázol és egyértelmű válaszokat ad. Figyelme osztatlan és teljes. Abszolút biztonságban érezheted magad a jelenlétében. 

Hitvallása:

Minden mindennel összefügg és kapcsolatban áll. A világunkat, a környezetünket a kapcsolatainkat mi magunk alakítjuk, vagy tudatosan vagy sok esetben tudattalanul. Az életünk olyan mint egy autó, amelynek mi a vezetői vagyunk és nem az utasai. Minden embernek van lehetősége fejlődni és gyarapodni és ha ez nem történik meg, akkor minden okot és korlátot önmagunkban kell keresni. Mindannyian felelősek vagyunk a saját fejlődésünkért és felelősséget kell vállalnunk a saját életünk felett.

Privátéletben:

2 életrevaló, egészséges önbizalommal rendelkező kamaszfiú édesanyja. Boldog házasságban él egy csodás természetközeli kertes házban. Hálával tölti el a szívét, hogy az a hivatása, amit szeret, és ezzel mások életére is jótékony hatással tud lenni.